Home / Event / Víztorony

Víztorony

Siófok ma is a legjellegzetesebb épülete a település főterén található víztorony. Az 1912-ben átadott víztorony, amelyet Guth Árpád és Gergely Jenő tervezett Siófok város jelképévé vált.

A századforduló előtti és utáni évtizedben nyitotta meg kapuit a balatoni fürdőkultúra első urbanizációs korszaka is, az első nyaralóházak, a villák és a kommunális beruházások, villany, víz, csatorna és járda építésével főként 1894 és 1913 között. A község vezetősége élén Antal József bíróval, versenypályázatot hirdetett a tervek elkészítésére, mely magában foglalta Siófok ivóvíz- és tűzoltóvíz ellátását, a keletkező szennyvizek elvezetését, és a villamos energia hálózatának a megépítését.

A Szabadság téren épült meg 1912-ben Guth Árpád és Gergely Jenő tervei szerint emelt 45 méteres víztorony.Siófok városképét meghatározó vasbeton szerkezetű víztorony kupolája és lanternája eredetileg szigetelés nélkül készült. A betonban kialakult hajszálrepedések és korróziós károsodások szükségessé tették a felújítást. Kilátójából remek panoráma tárul az ember szeme elé. Földszintjén találjuk a Tourinform Irodát.

Top

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás